A glicin egy aminosav, amit részben a szervezetünk is képes előállítani, azonban nem akkora mennyiségben, mint igénye lenne rá, ezért célszerű kívülről pótolnunk.
Alapvetően a kollagén típusú fehérjékben található meg legnagyobb mennyiségben. Mivel manapság sokkal kevesebb kollagénben gazdag fehérjét fogyasztunk, mert nem gyakran eszünk körömpörköltet, kocsonyát, pacalt és egyebeket, ezért nem feltétlenül optimális arányban jutunk aminosavakhoz a fogyasztott fehérjékből, egyes aminosavakból túl sokat viszünk be (pl. metionin), glicinből viszont keveset.
Éppen ezért a glicin napi szintű fogyasztása segíthet az aminosav egyensúly visszaállításában.
Külön öröm, hogy a glicin önmagában egy viszonylag semleges ízű és nagyon édes ízű (a cukorral kb. megegyező édesítő hatású) finom kristályos anyag, ezért édesítésre kifejezetten alkalmas. Hőálló is, így sütéshez is lehet használni. A glicint fehérjeként kezeli a szervezetünk, szükség esetén képes glükózt előállítani belőle, így nem okoz hipoglikémiát, azonban nem emeli a vércukorszintet, de gátolja a szénhidrát fogyasztást követő túlzott vércukor emelkedést, ezért kifejezetten előnyös, ha ezzel édesítjük a süteményeket.
Mindemellett a glicin egy rendkívül sokat kutatott aminosav, így számos pozitív hatása is ismeretes már.
csökkenti a gyulladást azáltal, hogy akadályozza bizonyos gének aktiválódását, szabad gyökök és gyulladáskeltő citokinek képződését,
semlegesíti az endotoxinok májkárosító és gyulladáskeltő hatását
segíti a szervezet detox folyamatait azáltal, hogy fokozza a glutation termelődését, amely egy erős méregtelenítő és antioxidáns anyag. Mivel a szervezet glutation szintje a kor előrehaladtával egyre csökken, ezért idősebb korban kifejezetten hasznos a glicin pótlása étrendkiegészítők által
támogatja a máj- és vesefunkciót
javítja az alvásminőséget, segíti az elalvást és megnöveli a mélyalvás idejét, amitől kipihentebben ébredünk reggel.
támogatja az optimális cirkadián ritmust, napközben fokozza az éberséget melynek köszönhetően energikusabbnak érezhetjük magunkat
támogatja az emlékezeti funkciók működését, javítja a memóriát
fokozza a bőr rugalmasságát és hidratáltságát, ezáltal segít a ráncok kialakulásának megelőzésében, lassítja a bőröregedést
segíti a sebgyógyulást
védi a bélfal integritását, csökkenti a belek gyulladását, segít a fekélyek megelőzésében, kezelésében
javítja az inzulinérzékenységet, optimalizálja az inzulin kibocsátást és segít stabilizálni a vércukorszintet
javítja az inzulinrezisztenciában szenvedők zsírsav-profilját, csökkenti a magas vérzsír szintet
kísérletek alapján hatékony kiegészítő kezelés lehet skizofréniában, OCD-ben vagy depresszióban szenvedőknél
Édes íze, édesítő hatása miatt teheted desszertekbe, süteményekbe vagy desítheted vele a teádat is. A napközben fogyasztott glicinnek inkább az élénkítő hatása érvényesül.
Este lefekvés előtt édesítheted vele a nyugtató hatású gyógyteádat (pl. macskagyökér, komlótoboz, levendula), ezzel elősegítheted a nyugtató és pihentető alvást.
Ideális napi beviteli mennyiég kb. 1 púpozott tk, amelyet több részletben, de de akár közvetlenül lefekvés előtt is elszopogathatsz.
Forrás:
https://szabogalbence.hu/a-glicin-jotekony-hatasairol-roviden/ https://selfhacked.com/blog/glycine-little-protein/